Tetoválások: Tengerészek örökségének hagyatéka
A kortárs brit felnöttek egy ötöde valamikor már meglett jelölve. Ha régen a tetoválások néhány kultúra alját jelentették – gyilkosok, matrózok, prostituáltak, kerékpárosok – napjainkban már mindennapinak számítanak. Samantha Cameron-nak van egy (diszkrét delfines) tetoválása a bokája alatt, csak úgy, mint a szinésznő, Charlize Theron-nak (egy hal a bokáján és egy virág a lábán). Angelina Jolie tetoválásait nehéz lenne megszámolni, David Beckham-ét szintén (beleértve felesége, Victoria helytelenül írt nevét hindi nyelven).
Azonban, míg a mai sajtó izgalomba jön minden új, letörölhetetlen karc láttán, ez a fétis a tetoválások irányába a társadalom elitjei számára nem új. Valójában több mint száz évvel ezelőtt a tetoválás volt a legújabb időtöltés a nagyon gazdagok körében, London legdivatosabb köreiben: művészi emlékeztető az ország és a nemzet nagy érdemeiről.
Kétségtelen, hogy a modern tetoválások népszerüek, még akkor is, ha fájdalmasak:
Azt, hogy mi adhat elegendő ösztönzést arra, hogy ennyi és ilyen mértékű fájdalmat elviseljenek nehéz megmondani, hiszen egyetlen indián sem (pedig több százat is megkérdeztem) tudott egy parányi okot adni a fájdalom elviseléséhez.
1769-ben a természettudós Sir Joseph Banks (Captain Cook botanikusaként dolgozott a Csendes-óceán felé vezető első útján) volt az első európai, aki spekulálni kezdett, annak érdekében, hogy megértse és megmagyarázza az általa látott polinéziai bennszülöttek tetoválási szokásait. A válasz kisiklott, de arra a következtetésre jutott, hogy:
… Talán a babonához lehet valami köze. Véleményem szerint semmi mást nem adhat elegendő okot a látszólag abszurd a szokásnak.
Még akkor is, ha Banks olyan jelzőkkel illette a bennszülöttek tetoválásait, mint pl. „bonyolult, tintafekete abszurd minták”, ez a zavarodottság nem állitotta meg a részletes beszámolók meg írásában, amikor azok őt valóban lenyűgőzték. 1769 augusztusában megjegyezte, hogy az ehez alkalmazott eszközök csontból és kagylóból készültek, melyeket éles fogak formájára szabtak, majd ezek megsebezeték a bőrt, annyira mélyen, hogy minden vágást egy kis mennyiségű vérömlés követett. Nem véletlen, hogy az első néhány hivatkozás a „tetovált vademberek”-ről Angliában, Cook visszatérése után a Csendes-óceánról jelent meg. A „tattoo” a hangutánzó Tahiti ige tatau, azaz „megjelölni” szóból ered.
Még a véres részletek sem tartották vissza Cook legénységét egy kis gyakorlatozástól. Az első európaik közé tartoznak, akiknek polinéz tetoválásaik voltak, amely elterjedt a királyi flotta körében is. A korai 19. század matrózainak 90% büszkélkedhetett egy tetoválással a távoli utazások emlékére. Egy egyedülálló ikonográfia alakúlt ki: egy teknős jelezte, hogy annak tulajdonosa átkelt az egyenlítőn, egy horgony az Atlanti-óceánon, a sárkány, azok számára, akik korábban szolgáltak egy kínai állomáson. A később visszavonult hajósok létrehozták Európa első tetováló szalonját a kikötővárosban és a mai napig tetoválás marad az egyetlen formája a polinéz művészetnek, melyet széles körben elfogadnak a nyugatiak. Ismeri a bonyolult ügyességi részt őshonos tetoválás volt, széles körben elterjedt, J. Earle a Darwin HMS Beagle fedélzetén, eltakarta a kartusdobozát egy törzsfőnök bőrével, majd ezt írta naplójába:
… Ez volt a leginkább örvendetes, hogy íme, a barbárok azért, hogy kimutassák tiszteletüket fizettek a képzőművésznek.
1774-ben Banks haza hozta magával a tökéletes szuvenírt: a tetovált polinéz harcost, Omai-t. Ő volt a nagy szenzáció. Bemutatták III. Györgynek, elvitték a Parlament megnyitó ünnepségére. Omai festett arcával színt és izgalmat vitt az emberek életébe.
Mindazonáltal ez, a tetoválások iránti őrület kitörése elött történt. Az egy kicsit késöbb jött, amikor Bertie herceg (a majdani VII. Edward) segített lángra gyújtani a testművészeti divatot a brit felsőbb osztályok körében. A herceget először 1862-ben tetoválták. Egyes források szerint a herceg nem állt meg egy tetoválásnál és fiai, Clarence herceg és V. György (aki késöbb király lett) is folytatták ezt a hagyományt, amíg a Királyi Flottánál szolgáltak. Ez a trend egész Európában elterjedt a nemesi családoknál.
1870 és 1890 között a nagyobb, bonyolúltabb tetoválások a felsőbb osztályoknak voltak fenttartva – még nők is csatlakoztak. 1879-ben a New York Times a következőt jegyezte meg:
…Angliában természetes, magától értetődő és helyes dolog a fiatalos női láb tetoválása.
A londoni szalonok rengetek pénzt felemésztettek, de a pénz nem számított – egy skót báró mellkasára egy 24 giuneába kerülő tetoválást csináltatott.
A társadalmi elit tagjai egy szobába gyűlekeztek, azért, hogy félig levetkőzzenek és megmutassák drága és fájdalmasan szerzett remekműveiket. Tehetséges művészeket nehéz volt találni. Winston Churchill édesanyjának, Jennie-nek is volt egy kecses kígyó tetoválása a csuklóján, melyet ügyesen eltudott rejteni egy gyémánt karkötővel. Pletykák szerint fia követte példáját és alkarjára egy horgonyt tetováltatott.
Sokat változott a gépesítés bevezetésével: az elektromágneses iker tekercses tűt szabadalmaztatta 1891-ben egy amerikai-ir származású tetováló művész, Samuel O’Reilly. Nemsokára az arak csökkenték és a szalonok felfele íveltek. A magasabb kasztok tetoválásaikat elfedték, azért, hogy ne gondolják őket átlagosnak és 1926-ban Vanity Fair ezt nyilatkozta:
Tetoválás … a tetoválás a vademberektől a tengerészekhez terjed, a tengerészektől a szárazföldön élő emberekhez jutott el. Azóta már az összes társadalmi réteghez eljutott.
A felső osztályok kiszorúlnak, különböző kisebbségi kultúrák kezdik uralni a tetoválási trendeket. Számos matróz hű maradt ehhez a művészethez hova tartozásuk, utazásaik, identitásuk megőrzéseként. A katonák követték a példát. Eközben a korai 1800-as évektől kezdve a másik kisebbségi kultúra, amelyet a tetoválásokkal társítottak a bűnöző alsó osztály volt. Nem véletlen, hogy Sherlock Holmes remek felismerőkészsége a tetoválások terén fontos szerepet játszodt a legelső feljegyzéseiben. Nagyban kapcsolódik az akkori idő kriminológiájához: bár részben a középosztálybeliek vetítése és világnézete, a tetoválások sűrű előfordulását a foglyok körében a a bűnözés passzív, külső bizonyítékának tekintették. Az ’akasztásra született’ felirat nem tartozott a szokatlan feliratok közé. Téhát a tetoválások és a semmirekellőség közötti kapcsolatot enyhény szólva is túl nagyra becsülték. A testművészetben jártas tudósok úgy tűnik, egyetértenek abban, hogy az 1970-es években kezdett újra divatos lenni és úgy tűnik, hogy azóta még nőtt a népszerűsége. Alig több mint egy évtizeddel ezelőtt 300 tetováló szalon létezett Angliában, azonban ezeknek száma ma már több mint 1500. Hírességek közreműködésével a tetoválás tökéletes tartozékká nőtte ki magát a gazdagok körében. És míg egy képzőművészeti végzős kis valószínűséggel lesz profi tetováló, sok a hagyományos haditengerészeti szimbólum népszerűbb, mint valaha: régi stílusú fecskék, a hajók és az elhagyott szerelmek újjászületnek. Minden modern tetoválónak hiányzik a királyi pecsét, amely egy kortárs playboy herceg beleegyezését jelentené
