a kínai törzs kultúrájának eltűnt tetoválás művészete
Az ősi Kína egy hatalmas egybeforrt terület, melyet egy szigorú és fejlett társadalom tölt be, akiket azonban az óriási szociális különbségek szétválasztanak. A számtalan túlésért folytatott harcok közepette a kínai törzseknél i.e. az elsö századból származó bizonyitékokat találunk a tetoválás gyakorlására.
A tetoválás vagy wen shen (a test megjelölése), mint szó Kína irott történelmébe a Han dinasztia (i.e. 206 – i.u. 220) idejéből származik. Annak ellenére, hogy létezik még néhány a tetoválással kapcsolatos kifejezés, mint pl. a mo (rajzolni, festeni), lou shen (a test gravirozása), xiu mian (az arc hímzése), mégis a wen shen kifejezés egyhangulag elfogadott, mivel ez két okból is a legmegfelelöbb történelmi kifejezés. Első sorban, azért mert ez a kifejezést használták a leggyakrabban az ősi szövegekben és ami a legfontosabb, hogy a képírásban jelentése egy modell rajzolása és egy tetovált mellkasú férfit szimbolizál.
Függetlenül ezektől az asszociácioktól, az ókorban a tetoválásokat a Han-dinasztia elitjei barbár szokásnak tartottak, amelyet csak az etnikai kisebbségek vagy az idegenek gyakoroltak. A Han-dinasztia tagjai csak saját magukat tartották igazi kínaiaknak, mindenki mást lenéztek, primitiv lakosoknak tartottak mindenki mást, akik bőrüket vágdossák, hegeket okozva vagy magukra tetováltattak olyan jeleket, amelyeket többet nem lehet eltüntetni. Véleményük szerint, ha nem voltál Han, akkor civilizálatlan voltál és akár az állam ellenségének is tekintettek. Például Wo (Japán) megparancsolták, hogy testüket és arcukat tetováltassák. Egy ősi szöveg, amely i.e. a harmadik századból származik ezt állitotta: Az emberek elfogják fordítani arcukat egy rossz, agressziv uralkodótól és úgy fognak rá tekinteni, mintha tetovált lenne és a legnagyobb ellenségük is egyben. Néhány késöbbi szöveg rámutatott arra, hogy a kínai társadalomban csak egyetlen tetoválás volt elfogadott, az, amelyet lopásért, házasságtörését vagy más komolyabb bűncselekményekért tetováltak büntetésként a lakosokra. Valójában a 6.-7. századokban egy Han shu cimű szöveg (Értekezés a büntetésről) elmeséli, hogy kb. 500 gyilkosságban bűnösnek talált lakost büntettek tetoválásokkal. Ebben az esetben használt kifejezés a mo zui vagy tintás bűncselekmények és gyakran ennek a jelentése felért egy számüzetéssel, ezzel biztositva a bűnös kirekesztését a társadalomból és a civilizált nép köréből.
A vallásos hiedelmek erkölcstelennek és negatívnak tartották a tetoválásokat. Ez azért van mert a népszerű konfuciánus elvek általában ígyiekeztek elriasztani bármely átalakítását a testnek, mert úgy tartották, hogy a testet olyan formában kell megőrizni, ahogy azt a szülöktől kapták. Néhány iskola támogatta a buddhista reinkarnáció gondolatát, azért, hogy fenntartsák a test tisztaságát.
A negatív kicsengések az évszázadok során továbbra is fennmaradtak. Az 1949-ben megalakúlt Kínai Népköztársasággal egyidőben a kormány szükségesnek találta a babonák felszámolását és a szokások megváltoztatását – a hagyományok átalakítását. Ezek a törvények a kisebbségek 56 százalékát érintették és ez végül elvezetett a tetoválás kihalásához azoknál a népeknél, akik ezt a művészetet gyakorolták, beleértve a Li és Dulong népcsoportokat is.
Mégis ez a pillantás a tetoválásokra a kínai törzseknél nem csak egy hivatalos hozzáállás, ami ezt a művészetet illeti. Egy kis keresgélés a Li vagy más idegen népek tetoválási kultúrájában megmutatja, hogy a tetoválások hatással voltak a nép képzelőerejére, amelyeket még a 7. századi krónikákban is ábrázolták. Képzeljenek el egy olyan kultúrálatlan népet, amely testükre kígyiókat és rovarokat tetovált és ezzel világosságot teremtettek a tetoválásokat illetően. Sajnos a tajvani tetoválások gyakorlásának eredeti formája eltünt és mindenik generációval a tetoválás is végleg a feledésbe merűl az öreg, tetovált lakosokkal együtt.
Az ősi tetoválások Kinában és a különös kaukázusiak
Még az 1970-es években több ezer kaukázusi múmiát fedeztek fel Kína Észak-nyugati részén, amely felszinre hozta egy tetoválásokban gazdag kultúra létezését. Még mielött az irás megjelent volna Kinában néhány kereskedő lovas csoportok feszegették az ország nyugati határait. Mindez kb. 5.500 évvel ezelött történt. Noha, az eredetük mélyen elvan rejtve az időben a friss DNS minták arra utalnak, hogy ezek az utazok többnyire kelet, közép és nyugat Ázsiából jöttek. Az öltözékek alapos átvizsgálása inkább a kaukázusi és európai népekre utalnak, sőt úgy gondolják, hogy a nyelvük az indo-európai dialektusokból alakúlt ki. Mégis, ami felkelti a mi fígyelmünket azok a tetoválások, amelyek a kiszáradt múmiák testét borítja és a tudós társadalom nemtörödömsége.
Egy biztos, hogy néhány a legősibb tetoválások közül a második évezredből származnak és napelemeket ábrázolnak. Kicsit sem meglepő rajzok vagy hasonló mintákat fedeztek fel közép-Európában néhány kőbe vésett rajzokon. Így ezek a motívumok a 3.800 éves múmia, a Cherchen ember testén is megtalálhatóak, amelyeket halála után festékkel a bőrére kentek. A Cherchen férfi 1,67 cm magas, vörös hajú, hosszú orrú. A testi adottságai nagyon hasonlítanak az ősi szövegekben emlitett nagyon magas figurák, akiknek kék vagy zöld szemük, hegyes arcuk, amelyet vörös vagy szőke borosta borított. Egy napelem dísziti testét és valoszínüleg a feladata a túlvilágra kisérése volt egy megtisztító szertartás által.
Érdekes, hogy van egy 3. 500 éves múmia, amelynek díszitése hihetetlenűl bonyolúlt tetoválásokat tartalmaz a kéz hatsó részén, amelyet néhány kutató egy fajta szövegnek tekint. Az elsö században egy kínai újságíró azt írta, hogy ezek az emberek hajukat befonták, hegek voltak arcukon, befeketítették fogaikat és kezüket is tetováltatták.
Mindent egybevéve sok kínai negatív meglátásba helyezte ezeket és, ha igaz, hogy ezek a nyugati barbárok vagy azok az emberek, akik a civilizált világ határain kívül éltek annyi technológiát hoztak az akkori Kinának, akkor ezek a felfedezések teljesen megváltoztatnák az általunk ismert történelem lefolyását.
A yunnani Dulong nők
Kína Észak-nyugati részén az arc tetoválása (baktuq-ru) egy nagyon ismert folyamat volt a Dulong (vagy Drung) nép körében, egészen a Kínai Népköztársaság megalakulásáig. A fiatal nőket még korai kamaszkorukban tetoválták egy jellegzetes mintával, amely egyedülálló volt abban a térségben.
Ezeknek a tetoválásoknak a lényege a legendákra épülnek. Eleinte elrettentő példaként használták őket a tibet rabszolga kereskedők és más ellenségek ellen, akik szüzeket raboltak el a hegyekből. Más elképzelés szerint ez megakadályozta a Dulong nőket a nagyvárosi életre vágyástól. Egy helyi kínai kutati elmesélte, hogy ezek a jelek a kamaszkort jelölték és mindenik klánnak sajátos jele volt, mint egy azonosito jel. Bármi volt is ezeknek a jelentősége vagy oka egy kínai biráló 2003-ban feljegyezte, hogy 65 Dulong tetovált nő a hegyekben maradt élni, Tibet mellett. Nagy része ennek a térségnek, amely 4.000 méterrel a tengerszint felett van egy teljesen elszigetelt hely a világ többi részétől, mivel egy évben 6 hónapot hulott a hó. Mára már kevesebb, mint 40 tetovált Dulong nő maradt életben és valoszínüleg a legfiatalabbat is az 1960-as évek elején tetoválták, a többiek nagyjából 70 és 100 év között vannak. A kínai kormány 1967-ben végleg betiltotta a Dulong tetoválások gyakorlását.
Egyike a legidősebb nőknek, aki 98 éves volt és egy hasonló tetoválást viselt, azt állitotta, hogy nem emlékszik, hogy miért vagy mikor tetoválták az arcát. Mindössze annyira emlékezett, hogy rajta kívül még két lány volt ott és mindhárman sírtak a fájdalomtól.
A pontozott-lineáris tetoválások hasonlítottak egy olyan pillangóra, amelynek testét az orra és a csápjai egészen a homlokig elnyúltak, a szárnyak pedig az egész arcon elterűltek. Miutan az alap mintát felvitték a bőrre, a rajzot egy szürke, vizzel és nyállal kevert tintába mártott bambusz tűvel kivitelezik. A tetoválási folyamat kb. hét-nyolc órát tartott és a nőknek tilos volt a sebhelyek lemosása pár napig, azért, hogy a minta érintetlen maradjon. A fizettség változó volt egy kosár kenyértől, bizonyos mennyiségű alkoholon át, egészen egy késig el.
Néhány Dulong nő mesélte, hogy szépségük miatt kapták a pillangós tetoválást. Egyike a legidősebb nőknek azt mondta, hogy a Dulong kultúrában a pillangó a halállal áll kapcsolatban. A halottak lelke pillangóvá változik.
A tetoválások utazása Kinában
4.000 lefolyása alatt a tetoválás számos formában fejlődött, azért, hogy megfeleljen a szellemi, a személyes és kultúrális valtozásoknak egyaránt. A tetoválás az ősök gondolatait, identitását és vallását jelentette, ugyanakkor a tetoválás állt azon emberek életének, hiedelmének középpontjában, akik ezt a művészeti formát gyakorolták.
Azonban az újságíróknak és a vezetőknek ellenezték ezt a művészetet, mivel a tetoválás nagy veszélyt jelentett rájuk nézve. Más részt pedig az a tény, hogy a tetovált emberek különböztek a civilizált néptől negatív kicsengést adott a tetoválási hagyománynak. Sajnos amint ez az eltörőlhetetlen művészet eltünt a föld szinéről, úgy fog eltörlődni egyik a legjelentékesebb művészete a benszülött kínai törzseknek. Ez a művészeti forma nem csak a művészetek sokszinűségének értéke, hanem egy igazi nemzeti kincs is, mely egy gazdag művészeti örökség.
Tetovált népcsoportok a sárkány farkánál
Manapság, akár a multban, a Li népcsoport egy a spiritualizmusra alapuló vallást gyakorolt, különös hangsúlyt fektetve az ősökre és a természetre. Meggyőződésük, hogy látható és láthatatlan világukban mindennek lelke van és halhatatlan. A köveknek speciális jelentőségük van ezen a téren, ugyanis ezeket a földisten házainak tekintették, különféle alakú és nagyságú kövekkel töltött oltárakat pedig minden faluban lehetett találni. A hegyeknek is van szellemük, különösképpen az Ötujjú hegynek, melyet szent helyként tiszteltek. Az 1930-as években egy felfedező a következőket jegyezte fel a hegyen felfele tartó expedíciója során: „Nem beszélhetük hangosan és nem köhüghetünk feltűnő módon, hogy ne zavarjuk meg a hegy szellemét. A sírás nem engedélyezett. Visszanézni nem szabad se a felfele, se a lefele vezető úton. Ezen törvények megszegése súlyos következményekkel jár, mint például támadás rossz szellemek, vagy mérgeskígyók és más vadállatok által.”
A Li népcsoportról azt tartották, hogy a kínai kontinensről érkeztek a Hainan térségbe, azonban egy az 1930-as években felfedezett homályos eredetmonda szerint minden Li „Apja” Vietnám középső részéről származik. Ez az eredetmonda azért fontos, mert összeköthető a továbbiakban részletesebben tárgyalt Li tetoválási szokásokkal.
A Li tetoválási felszerelés alapja egy éles cukornádtű volt, melyet egy bambuszpálcára erősítettek, ezt pedig egy másik fából készült szerszámmal a bőrbe ütögették. A pigmentet természetes indigóból (Baphicacanthus cusia) vagy Barbados-dióból (Jatropha curcas) nyerték, a motívumokat pedig az epidermiszbe való tetoválás előtt a művész először felvázolta a bőrre. A tetoválóművészek nagy része nő volt. A seb teljes begyógyulása napokig is eltarthatott.
A Li nők által használt motívumok nagyban különböztek törzsről törzsre az ősi tradícióknak megfelelően. Azt tartották, hogy a motívumok a termélszetből származnak, például különféle növények, állatok és totemikus klánszimbólumok, melyeket generációk óta őriztek.
Taiwani fejvadászok
A fentiek értelmében, az első dokumentált taiwani tetoválásokat a kínaiak a Krisztus utáni VII.-ik században jegyezték fel, és a „Sui nép története” (Kr.u. 636) című műben jelentek meg. Bár a feljegyzés rövid, véleményem szerint van benne igazság, ugyanis a Paiwan nép hosszú tradícióval rendelkezik a Deinagkistrodon vipera motívumainak a testre való tetoválásában. Ezek a kígyómotívumok a fejvadászok bőrét díszítettésk és peciális jelentőséggel bírnak, ugyanis a mitógiai eredetről mesélnek. A Deinagkistrodon videperát az „élet szellemének, minden szellemek közük a legnagyobbnak” tartják és egyben a Paiwan nép védőszelleme.
A nők és férfiak által viselt tetoválások lényegesen különböztek a társadalmi helyzettől függően. A tetoválás leginkább a Paiwan nemesség privilégiuma volt, de az egyszerű ember is megvehette ezt a jogot a törzsfőnöktől. A Paiwan tetoválómesterek általában nők voltak, akik családjukból örökölték a hivatást. Minden faluban egy vagy két mester volt, akik javarészt nemei származásúak voltak, és ugyanakkor sámánok is (a Hainan-i Li népcsoport férfi sámánjaival ellentétben). A Paiwan tetoválómesterek mindenkitől kaptak fizetséget, kivéve az uralkodó törzsfőnök családjától, a fizetéség mennyisége pedig a tetovált motívum bonyolultságától függött. Például, egy férfi mellkasának, hátának, és mindkét karjának tetoválása sokba került: egy disznó, két fémből készült gereblye, négy derékra akasztható kés, egy fejsze, egy tekercs ruhaanyag, egy porceléntál és egy üveg bor.
A mesterek bambuszt vagy füvet használtak vonalzóként, ceruzaként pedig egy koromba mártott kést, így rajzolták fel a kiválasztott motívumokat a bőrre. A tetoválóberendezés egy pár fém tűből állt, melyeket vászonzsinorral egy bambuszpálcára erősítettek, majd újra körbetekerték őket, ameddig a tűhegyből csupán 2-3cm látszott ki. Egy kis méretű késsel ütögették a szerszámot a bőr átszúrásakor, a vért pedig ennek nyelével távolították el. A fém túk bevezetése előtt a Paiwan tetoválómesterek a hegyi narancs tüskéit használták tetoválótűként.
Dél-kelet Ázsia más tetoválási kultúráihoz hasonlóan a Paiwan nők és férfiak is télen tetováltatták magukat annak reményében, hogy a szárazabb levegőben a sebek majd hamarabb begyógyulnak. A műveletet egy speciálisan erre kialakított bódéban végezték el, mely elé egy bambuszpálcát helyeztek a betolakodók távoltartása érdekében. Rendszerint a tetovált fél a hátán feküdt a művelet közben, de azok a nők akiknek a karjaira tetováltak, felülve tűrték el a beavatkozást. Minden motívumot többszörösen, akár három-négy alkalommal is felvittek a bőrre.
A Paiwan nők a karjaikat, kézfejüket, térdüket és lábikrájukat tetováltatták, a motívumok pedig javarészt pontokból és vonalakból álltak. A Paiwan férfiak ellenben a mellkasukat, karjaikat, térdüket és lábikrájukat tetováltatták, a motívumok pedig időnként élethűek voltak, és emberi fejekből, alakokból, valamint kígyó- és napmotívumokból álltak.
Az Atayal népcsoport a Paiwan, Rukai és Saiset népcsoportokhoz hasonlóan ugyancsak tetoválással jelölte a fejvadászatban aratott sikert, melyek a bátor harcosok homlokára vagz törzsére kerültek különböző formákban. Azok a harcosok azonban, akiknek több, mint öt fejet sikerült zsákmányolniuk széles pengéjű késükkel, mellkasukat és kézfejüket is tetováltathatták. Egy idős Antayal férfi arra emlékezet az 1940-es években, hogy a fejvadászatról azt tartották, hogy a falubeli gyerekek rendkívül gyors növekedését idézi elő, ami pozitív következmény volt: „Miután a fiatalok hazaérkeztek a fejvadászatból, tetoválást kaptak a homlokukra és az állukra. Őseink még akkor is sok embert vittek magukkal, amikor ölni mentek – gyerekeket is -, és minden gyerek kapott egy hajszálat a zsákmányul ejtett fejről. Miután hazaérkeztek, minden résztvevő tetoválást kapott, az eredmény pedig az volt, hogy olyan gyorsan nőttek, akár a szél! A hagyomány szerint csakis az az Atayal férfi tetováltathat a mellkasára, aki sok embert ölt meg. Aki csak néhányat, az nem. Az Atayal népcsoport szokásai közé tartozott a még nem megházasodott fiúk és lányok homlokának tetoválása. Ezen tetoválások kivételével az arcra vagy a test más részeire csakis olyan lányok kaphattak tetoválást, akik kiválóan értettek a szövéshez. Érdekes megjegyezni azt is, hogy ezen komplex arctetoválások alapstruktúrája hasonlít a Qi és Ha törzsekből származó Li nőknél megfigyelt vízszintes arctetoválásokra.
